Birkaleves söröspohárban, vagyis egy falunap Sinemoretzben

2015 nyarán második alkalommal látogattuk meg az aprócska üdülőhelyet Bulgáriában, közel Törökországhoz. Sosem szerettük a zsúfolt kirándulóhelyeket és Sinemoretz tökéletes. Homokos part, turisták csak a luxusszálloda elkerített strandján. Néhány bolgár és orosz napozik a helyi strandon. Az angolt egyre  többen beszélik, első évben sok dolog még csak cyril betűkkel volt kiíírva 2015ben viszont egyre több angol felirat jött velünk szembe. Helyi ismerősünknek köszönhetően alkalmunk lett elmenni a falunapra. Ott bizony nem voltak turisták, csak az amúgy 300főt számláló falucska lakói. A falunap az erdő közepén volt, a kis kápolnánál amit a cigánysorról kikerült fogorvosnő építetett. Ahogy beléptünk a  fák közé kicsit olyan volt mintha egy más világ lenne ez. Valódi cigány zenészek játszottak, a nők egyfajta érdekes körtáncot jártak. Sültek a kolbászok, főtt a birkaleves. Senki sem beszélt angolul, így a kommunikáció feletébb érdekes volt, mégis megértettük egymást. Féltünk attól, hogy hogyan néznek majd ránk, de meg sem érkeztünk már táncba vittek, kissé meleg sörrel kínáltak és beszélgettek, magyaráztak nem értettük, de fantasztikus volt hallgatni. A pap szentelt kalácsot osztott szét.Az asszonyok énekeltek, valami hihetetlen élmény volt az egész. Aztán jött a várva várt pillanat, megfőtt a birkaleves, mindneki mehetett kóstolóra. Tányérok híján sokan a műanyag söröspoharukat vitték oda. Mi is megkóstoltuk. Hát el kell mondanom, hogy annál borzasztóbb valamit talán mésg sosem ettem. Persze mosolyogtunk, de egy kanálnál nem voltam képes többet leküzdeni a torkomon. A birkát egészben főzték meg, minden részével együtt, fűszerezve alig volt. Azért a kis sült kolbászok kárpótoltak, meg a hangulat is. Elmenni egy ilyen helyre talán egyetlen egyszer adatik meg az emebrnek. Használjatok ki minden lehetőséget.

a zenészek

birkaleves

helyiek, öregek és fiatalok

szentelt kalács

mindneki csak egyszer állhatott sorba

tánc

Bemutatkozás

Sziasztok!

Egy 19 éves lány vagyok, úton a nagy betűs élet felé, de az a fajta aki sosem fog teljesen felnőni...és a lelke mindig gyermeki marad...
Szeretem falni az életet. Ahogy Pásztor Anna  mondja "tele szájjal enni,hangosan szeretni". Lehetne akár ez is a blog mottója. Főleg azért, mert szeretném veletek megosztani a próbálkozásaimat a konyhában. Imádok főzni és kísérletezni. Kis korom óta a főzés volt az ami összehozta a családot. Már egészen piciként is ott tettem-vettem anyu lába alatt,de azt hiszem nem bánta. Most meghálálom, mert ha haza ér gyakran várom valamilyen finomsággal . Nyáron fogalmazódott meg bennem a gasztroblog indításanak ötlete, miután hazajöttem Bulgáriából. Itt bizony nem csak kulináris, de kulturális élményeim is voltak bőven, na de erről majd egy másik bejegyzésben... :)
Remélem velem tartotok majd...